USB légkondi házilag

Tavaly láttam a Geizeer Kickstarter projektet megtetszett az ötlet. Tudtam már akkor is, hogy 3D nyomtatással én is meg tudnám csinálni, de aztán elfelejtettem. Ezen a héten, amikor beütött a hőség, újra elém került a szociális média relevanciája által. Újra lendületet kaptam, hogy elkészítsem, vagy legalább kipróbáljam az elvet.

A ventilátor

Első körben fogtam egy régi processzor ventilátort, levágtam a drót végét, ketté vágtam egy USB kábelt és összekötöttem a piros drótot a pirossal, feketét a feketével. Kész is lett az USB ventilátor. Egy kis szigetelő szalaggal körbe tekertem a külön drótokat, majd az egészet. Totálisan amatőr, de egyszerű és működőképes megoldás.

A 3D nyomtatás módszer

És annak bukása

Második lépés bukás volt. Készítettem gyorsan egy 3D modellt a ventilátor és jég tartására. Először feltöltöttem Shapeways-re, ahol ebben a felállításban ki is lehetne nyomtatni. Minden vastagságot minimumon tartottam, hogy lehető legolcsóbb legyen. De így is €200 felett jött ki. Szóval lemondtam róla.

Shapeways drága

Ezután magyar 3D nyomtató boltoknál érdeklődtem, de ők is 20000 forint felett tudták volna csak nyomtatni és mivel ők a régi adagolásos módszerrel készítik, a modellek elhelyezését, sőt a szerkezetét is át kellett volna alakítanom. Emiatt olcsóbb is lehetett volna, de még így se 10k alatt. Szóval lemondtam erről. Majd kinyomtatom, amikor meglesz saját nyomtatóm. Magamnak nem számolok fel óradíjat.

A régi módi módszer

Mivel mindenképpen ki akartam próbálni az ötletet nem adtam fel a drága 3D nyomtatásnál. Fogtam egy darab fát, egy műanyag vödröt és szigetelőszalagot.

A keret készítése
Méretet vettem a ventilátorról. Szabad kézzel. 😀

Először fogtam egy darab fát, köbe rajzoltam a ventilátort. Fúrtam négy lyukat a sarkakba.

dekopírfűrész
dekopírfűrész jó barát

Kivágtam a keretet, igen gyakorlatlanul és pontatlanul. Bevallom most először használtam ezt a szerszámot (azt tudtam hogyan működik és miként kell csinálni, de hát gyakorlat más mint a tudás). Szóval jó sokáig csiszolhattam még a belsejét. Ez lett az eredmény.

Kész keret
A kész keret

Mivel öreg és eleve sérült fa volt a végére kiesett a teteje. Szóval összekapcsoltam és körbe ragasztottam. Nem a kinézete a lényeg, hanem a funkciója. Ezen a ponton már nem akartam újra kezdeni. Szóval így maradt.

a vödör
A vödör

Amit nem dokumentáltam külön, hogy a vödör tetejének közepére lyukat vágtam és ráerősítettem a ventilátort. A vödör oldalára lyukakat olvasztottam körbe egy felhevített szöggel. Vághattam volna, de az sokkal macerásabb és lassabb… és ez így szórakoztatóbb volt.

Ezzel készen is van. A működése egyszerű. A vödröt megtöltöm vízzel a lyukakig, a ventilátor fentről beszívja a meleg levegőt a lyukakon pedig kiáramlik a jéggel hűtött, kellemes hideg.

Működés közben

És tényleg jön belőle a hideg levegő. A jég azonnal lehűti azt. Viszont a ventilátor elég gyenge így nem túl hatékony. De az elv működik és ezt akartam kipróbálni.

A jövő

Majd, ha arra kerül a sor (valaha) és komoly verziót készítek belőle a következő dolgokat tervezem:

  • Külön erre a célra veszek egy erősebb ventilátort. Akár eleve USB-s verziót. Valamit, amit körbe tudok építeni.
  • 3D nyomtatom a vázát házilag. Így a projekt a 3D nyomtatóm létezésének függvényében áll.
  • Hőszigetelő módszer kitalálása. Nyilván így ebben az állapotában a jég sokkal gyorsabban olvad, mintha hőszigetelve lenne.
  • Bónusz terv: Raspberry Pi Zero kontrollálhatná a ventilátor forgását és hőmérővel mérhetné a környezete hőmérsékletét. Így akkor kapcsolna be, amikor kell és nem kéne folyton használni.
  • Bónusz terv 2: napelemmel működjön