A jövő fényképezőgépe, első életjelek

Néhány hónapja írtam a jövő fényképezőgépéről. Akkor már előre vetítettem, hogy az AI technológia mennyi irányítást vesz majd ki az ember kezéből. Most megláttam ezt a Kickstarter projektet.

Arsenal az AI fotó segét

Az ígéretek szerint ez az eszköz mesterséges intelligencia segítségével az elé táruló látványból megmondja, hogy mik a legjobb beállítások. Ezt úgy érik el, hogy az erre használt modellt több ezer képen edzik minden lehetséges témában. A mesterséges agy képes felismerni, hogy mit lát maga előtt és így dönti el a témát és végül a beállításokat. Emellett felismeri a különböző hibákat, mint zaj, életlenség, bemozdulás és rengeteg más dolgot, amikre figyelmeztet és javít is.

Emellett a telefonról irányíthatóvá válik a fényképezőgép olyan funkciókkal mint a legélesebb kép kiválasztása, több kép egybe fésülése és sok más, amit eddig a számítógépen utólag csinált az ember.

Maga a koncepció jó és bőven megvalósítható. Nem olyan meglepő, hogy millió dollárt dobtak már most a kampány felé. Igaz reklám hadjáratot is folytatnak.

Persze a jövőben még mindig úgy tartom, hogy mind ezekre és még többre maguk a fényképezőgépek lesznek képesek. Akkor talán vakut is rakhatunk majd a gépre egy ilyen apró számítógép helyett, ha már azt szeretnénk, hogy a fényképezőgép helyettünk hozzon döntéseket (minden negatív felhang nélkül). 150 dolláros Kickstarter áron nem tűnik vészesnek minden esetre, bár mivel ez még nem egy létező termék: mint minden Kickstarter ez is befektetés, nem vásárlás. Szóval csak óvatosan.