A gond a 3D nyomtatott lőfegyverekkel

A gond a 3D nyomtatott lőfegyverekkel

A hetekben erős felhördülés lett abból az Egyesült Államokban, hogy engedélyezni akarták 3D nyomtatott lőfegyverek készítését az országban. Ugyan mai napig nem ment végbe a folyamat (e sorok írása közben egy bíró éppen megakadályozta a dolgot), érdemes elgondolkozni picit azon mit is jelent egy 3D nyomtatott pisztoly létezése (ami egyébként már jó 5 éve létezik).

Jogos veszély érzet

Ha törvényessé válik fegyver 3D nyomtatása szembe kell nézni a tényekkel. Műanyag fegyvereket könnyebb becsempézni bárhova, nincsenek regisztrálva, könnyű őket elkészíteni és eltüntetni. Ezzel hatalmas előnyt adhatnak bűnözőknek, egy lövésre biztos elég így, akinek ez a célja könnyen ölhet vele. Míg USA-ban mai napig igen egyszerű lőfegyverhez jutni (egyes államokban, könnyebb mint 21 év alatt sört venni), addig egy 3D nyomtatott lőfegyver még a meglévő gyenge szabályzást is felülmúlja, hiszen ezek teljesen követhetetlenek. Olcsóbb és gyorsabb, mint hagyományos fegyvert vásárolni. Persze lőszert ebbe is kell venni, de lőszerhez jutni szintén nem túl nagy kihívás és lőszer készítéshez szükséges eszközöket is lehet kapni.

Viszont.

Érdemes azt is megfontolni, hogy jóval 3D nyomtatás előtt is semmiség volt lőfegyvereket készíteni. Nem éppen egy bonyolult folyamat, nem kell hozzá hatalmas szaktudás. Az egész egy cső és egy elsütő szerkezet. Mai napig rengeteg ember készít illegálisan saját puskákat. Ez még itthon is igaz. Sőt a 3D nyomtatással lehet még rosszabbul is jár az ember. Erről később.

Mindezek mellett 3D nyomtatás se olyan egyszerű, mint ahogy azt szeretik reklámozni. Minden fájlt át kell alakítani a saját nyomtató igényei szerint, ami tapasztalatot igényel. Ráadásul a nyomtatók maguk se túl olcsók, még manapság sem. Szóval akinek csak egy fegyver miatt kéne jobban jár, ha vesz egy hagyományos pisztolyt. Akár illegálisan. Árban ugyan ott tart és a később tárgyalt veszélyek se fenyegetik.

Aki meg rendelkezik 3D nyomtatóval és úgy dönt fegyvert akar vele nyomtatni: az az ő saját ostobasága és felelőssége kell, hogy legyen. Ahogy egy eszterga géppel és egyéb szerszámokkal felszerelt műhely tulaja is belefoghat fegyver gyártásba bármikor. Minden eszköze meg van rá, mégse démonizáljuk a hagyományos műhelyeket. 3D nyomtatás egyetlen különbsége az, hogy ez tényleg elfér egy asztalon egy lakásban. Aláírom. De munkamenetben és nehézségben nem változott a házi fegyvergyártás. Ráadásul a végtermék se lesz olyan jó.

Liberator 3D printed gun

De, ez törvényesség ellenére is így volt

De ha illegális is 3D nyomtatni pisztolyt: eddig se állított meg a tény senkit. Szabályozni a létezését csak egy formalitás. Muszáj szabályozni, ahogy mindent egy jól működő társadalomban. A törvénykezés mindig technológia mögött van, de veszélyesebb technológiákat muszáj jogi keretek közé zárni. Így aztán ezt is. És ezzel nincs semmi baj. Akár tiltják, akár engedik: aki akarja ki tudja nyomtatni, anélkül, hogy erre bármikor fény derülne. A fegyver elkészítésének és birtoklásának ténye, mint minden fegyvernél, akkor fog kiderülni, amikor azt valaki használta. Utólag meg már mindegy, a baj megtörtént.

Az egyetlen igazi módszer ennek követésére az lenne, ha minden 3D nyomtató tulajnak regisztrálnia kéne a nyomtatóját a hatóságoknál. De még ebben az esetben is utólag derülne ki, hogy arra lett használva a gép és ugye megint késő bánat. Ez durva túlkapás lenne, amúgy is, hiszen maga a technológia túlsúlyban pozitív dolgok gyártására van használatban. Mintha minden konyhakés tulajnak regisztráltatnia kéne a kését, hátha hátba szúr valakit vele.

Milyen gondot okozhat egy 3D nyomtatott lőfegyver a tulajdonosának?

A technológia nem jó erre egyszerűen. A 3D nyomtatás ugyan alkalmas arra, hogy reprodukáljunk bármilyen formát és mind az ABS mind a PLA anyagok megfelelő szilárdságúak, hogy kibírják a lövedék által kifejtett nyomást. De: bármelyik nyomtatott példányban lehetnek szemmel nem is látható hibák. Csak egy elrontott réteg kell bele és máris elég gyenge lesz szerkezetileg, hogy a tulaj kezében robbanjon fel.

Még ha valaki nyomtat is magának egy pisztolyt, soha nem lehet biztos benne, hogy az elég jó lesz-e. 1, 2 vagy 100 lövés után robban fel a kezében az mindegy: fel fog robbanni. Az asztali nyomtatók kifejezetten jók figurák, ékszerek, egyes nem túl nagy terhelésű alkatrészek gyártására, de őrültség pisztolyt gyártani vele, hiszen még tapasztalt hobbisták sokszor nyomtatott modelljei közt is rengetegszer bukkannak fel selejtek. Működik, igen. De nem biztonságos. Persze melyik fegyver az? Azért azon el lehet gondolkozni, hogy az olcsóbb műanyag helyett, ami már majd egy évszázada rendelkezésre áll, miért van mai napig fémből, minden fegyver mechanikája és cső rendszere? Őszintén még csúzlit se szívesen próbálnák ki 3D nyomtatva.

Drágább, megbízhatóbb nyomtatókat, amik esetleg képesek lehetnek tartós és nem a használójára halálos pisztolyt gyártani, pedig már céges szinten kell elképzelni, mivel ezek ára milliós nagyságrendű. Ott akár fémből is lehet nyomtatni! Kizártnak tartom, hogy épeszű cég valaha is bevállalná, hogy bérnyomtat bármilyen fegyvert, kezdve késektől, lőfegyverekig bezárólag. Persze lehet ez egy piaci rés, ami éppen a szabályzásra vár? Ki tudja. Minden esetre meglepne, ha Shapeways hirtelen beszállna a fegyver kereskedelembe, egyedileg dizájnolt 3D nyomtatott acél pisztolyokkal.

Szóval

Jól látható, hogy amilyen egyszerű beszerezni és elkészíteni a műanyag fegyvereket, elég ésszerű ellensúly az, hogy a céljától függetlenül valószínűleg a használójának árt és szinte teljesen mindegy, hogy az amúgy is szükséges szabályzás a vita melyik oldalán áll meg. Házilag lőfegyvert készíteni egyszerűen ostobaság, még ha van egyfajta csábító hangulata is, főleg kíváncsibb “megcsinálom, mert megtudom” embereknek. Akinek van lehetősége, általában nem csinálja még ha tudja se. Aki meg igen: feleslegesen nagy kockázatot vállal valamiért, ami annyira nem is nagy hűha.

Én nem fogok pisztolyt nyomtatni, ha lőni akarok van ennél jobb módszer is rá.